Colleen Hoover - Megtalálni Hamumipőkét (Reménytelen 2,5)

Egy véletlen találkozás a sötétben pont elég ahhoz, hogy a tizennyolc éves Daniel és a véletlenül belé botló lány szerelmet valljon egymásnak. A románc azonban feltételekhez kötött: megállapodnak, hogy csupán egy órán át tart, és csak úgy tesznek, mintha.

A hatvan perc elteltével a lány éppúgy válik köddé, mint Hamupipőke. Daniel pedig igyekszik meggyőzni magát arról, hogy a történtek csak azért látszottak tökéletesnek, mert eljátszották az egészet. Ilyen csak a tündérmesékben szokott történni, ugye.

Egy évvel és egy boldogtalan kapcsolattal később viszont már kénytelen hinni benne, hogy létezik szerelem első látásra – hiszen találkozik Six-szel, a furcsa nevű lánnyal, akinek még furcsább a személyisége. Daniel számára sajnos az igaz szerelem megtalálása nem jelent egyet a happy enddel. Sőt, talán távolabb is visz tőle.

A múlt elképesztően sötét titka vajon képes-e árnyékot vetni Daniel és Six egyetlen esélyére, hogy megmentői legyenek?

Daniel a Losing Hope-ban még nem tűnt annak, de itt teljesen romantikus alkatnak tituláltam. Legalábbis ez lehetett az egyetlen logikus magyarázat azon tettére, miszerint egyik lyukasórája közben megismert, ismeretlen lánnyal, akinek nemhogy a nevével, de a külsejével sincs tisztában, játsszák el, hogy együtt vannak. De még ez a kissé megmagyarázhatatlan rész is aranyosra sikeredett, hiszen azt a célt szolgálta, hogy megvigasztalja az említett lányt.
Gondolom ilyen, és egyéb események hatására szerettem meg Daniel karakterét, talán egy kicsit jobban is, mint annak idején Holdert. Plusz, nem volt semmi nyomasztó dolog a múltjában, ami azért egy Hoover karaktertől nem semmi.
Az elején, mikor még mindenkit Val-lal meg az idétlen beceneveivel fárasztott nem vettem komolyan a srácot. Nem néztem volna ki belőle, hogy úgy fogja lereagálni a történteket, bár hozzá kell tenni, hogy a vége kissé elcsépeltre sikeredett.

Tisztán érezhető, hogy Collen Hoover írta, mégis hangulatában kicsit eltér az eddigi könyveitől. Életvidám, nem cukormázas, de nem is fuldoklik a depresszióban. Talán az írónő eddigi legjobb könyve. Hangosan nevettem a poénokon, meghatódtam, ahol meg kellett és végig izgultam a szereplőkért. Jó történetvezetés, tényleg poénos poénok, szerethető karakterek és végül a csattanó. A tökéletlenül tökéletes novella. Az egyetlen hibája talán hogy túl rövid, más tényezőt, nagyon akkor se tudnék említeni, ha akarnék.